Már elég rég óta tervezem, hogy írjak a blogomba, de valahogy sosem jött össze. Pedig akartam írni még februárban is folytatást, de nem tudtam magam rávenni, mert még sem minden úgy alakult, ahogy terveztem és megint minden valahogy rossz irányba fordult...és nem volt sok kedvem ezeket a dolgokat ecsetelgetni.
Így most a hideg február után itt vagyok a majdnem 50 fokos nyári melegben és próbálom összeszedni szétszórt gondolataimat..mert nagyon sok minden van a fejemben, amit szeretnék magamban tisztázni vagy legalábbis szeretném megérteni őket...így gondoltam kiírok megint magamból pár dolgot...ami nem lesz egyszerű, már most érzem..valami még mindig van bennem, ami blokkolja a dolgokat...
Július van..vártam a nyarat, mert végre pihenhetek majd és nincs suli. Sokat lehetek a barátnőimmel és a barátommal.
Na, itt kezdődnek a problémák.
A töri érettségim nem sikerült, így nyáron is ugyanúgy tanulnom kell..persze, csak egy tantárgy, de akkor is.
Dolgoznom kell, hogy fizethessem a telefonszámlám és, hogy augusztus végén 1 hetet pihenhessek legalább svédországban terveim szerint a barátommal. Július végén pedig megejtjük a szokásos soltvadkerti nyaralást a barátnőimmel, de még arra sincs pénzem és fogalmam sincs addig honnan teremtek elő pénzt rá (kb 2 hetem van addig).
A munka miatt még mindig kevés az időm, de próbálok alkalmazkodni mindenkihez, akihez lehet és, akik fontosak nekem.
Szakítottam a barátommal. Nem, ez nem rossz hír.
Ez jó hír. Már nagyon rég meg kellett volna tennem..tudom, hogy mindig azt írtam, hogy nagyon fontos nekem meg nem élnék már nélküle. Jó, ebben volt is valami. De igazából már vagy 2 éve nem tudtam megbízni benne (augusztusban lettünk volna 4 évesek) és sokszor felidegesített a gyerekes viselkedésével is. Miatta nem hogy jobb kedvem lett volna, hanem amikor rossz kedvem volt még jobban lehúzott a mélybe és csak rosszabbul lettem lelkileg. A másik meg, hogy nem támogatott szinte semmiben. Sokan tudják már és amúgy sem titok szóval leírhatom, hogy nagyon féltékeny volt mindenre és mindenkire, még a barátnőimre is. Arra is, ha az öccsével beszélgettem vagy köszönésképpen puszit adtam neki....besértődött rajta...Nem támogatott a modellkedésben sem. Ami nekem nagyon rosszul esett, mert nagyon szeretem és én tőle csak a támogatást vártam., de nem kaptam...csak a sértődött fejet láthattam cserébe és a durcit...és igazából az is zavart benne, hogy fogalma sincs mihez kezdjen az életével..egyszer fényképész akart lenni (mert, hogy engem fotóznak.........) máskor meg masszőr (mert, hogy én mindig mondtam neki, hogy elmegyek masszázsra...egyébként ő sosem volt hajlandó megmasszírozni, de durcázni tudott..ha meg rávette magát akkor is csinálta 2 percig és visszafeküdt a kényelmes kis fekvő helyzetébe) Najó, most nem kezdem itt leírni az összes dolgot, ami zavart benne...de már nagyon ki voltam miatta és többször is figyelmeztettem, hogy ez így nem lesz jó, de hiába beszél valaki olyanhoz az ember, aki hallja a szavakat, de felfogni nem tudja az értelmüket. Ugyebár.
Szóval összességében boldog vagyok, hogy vége vele. Megkönnyebbültem..azóta sokkal jobban érzem magam.
És itt el is mondom, hogy van egy új barátom. Dávidnak hívják. Lehet ribancozni :D
Azért mondom ezt, mert mindig mindenki kiakad, ha egy lány szakít a barátjával és utána mondjuk 1-2 hétre rá már van egy másik pasija. Megmondom őszintén..ezzel én is így voltam...de amíg nem kerülsz bele az adott szituációba, addig úgy is csak az az egy véleményed van, ami eddig volt..amit csak messziről láttál, de nem voltál részese.
Nos, én már-mint már írtam- kb 2 éve szakítani szerettem volna a barátommal, Tomival. Nem éreztem jól magam a kapcsolatomban.
Ezek voltak a legrosszabb beszélgetések:
Egy barát/ismerős/rokon:
-Na, és megvagytok a barátoddal?
Én: - Igen
Barát/ismerős/rokon:- Na, de az tök jó, miért nem vagy lelkesebb..? Ritka az olyan pár, akik 4 éve vannak együtt lassan és minden klappol köztük.
Én:- Persze, tudom és örülök is neki.
Barát/ismerős/rokon: -irigyellek téged, hogy ilyen jó a kapcsolatod
Én: - *zavart nevetés*
hehe..köszi...
Nem tudom miért nem mondtam el nekik azt, hogy mit érzek valójában...de..mégis...azért, mert cikinek éreztem vagy nem is tudom. Azt gondoltam, hogy az a jó, ha mindenki azt gondolja, hogy nekem milyen jó az én kis sok éves kapcsolatomban. Közben pedig nem, mert csak szenvedek. És ez a szenvedés már sokszor pszichoszomatikusan megmutatkozott. Amikor vele voltam elkezdtem fulladozni és lökdöstem magamtól félre, mert úgy éreztem megfulladok tőle. Amit egyébként tényleg sokszor éreztem, de nem gondoltam volna, hogy majd fizikálisan is kiüt rajtam.
Nem szeretet volt már, amit művelt, hanem kisajátítás. És szerintem már az elején sem az volt. Szó szerint megfulladtam tőle lassan.
Én nem utálom még mindig és dühös sem vagyok rá..de nem mondanám azt sem, hogy szeretem még. Mert nem, semleges. A lényeg, hogy hagyjon békén. Mert egyébként sok ideig írkált még a szakításunk után és mindig felidegesített, de amíg nem ír megint vagy keres meg, addig nyugodt vagyok...
Most egy kicsit az új barátomról is szeretnék írni, hogy ne csak a negatív dolgokkal legyen tele a blogom megint.
Vele igazából a legutóbbi nippon shoxxon jöttem össze. Régebben is láttam már, de nem beszéltem vele. Lementem a legutóbbi táncszőnyeg klubba, ami ma volt 2 hete és ott beszélgettem vele többet és nagyon szimpatikus volt. Valami megfogott benne. Azt hittem először, hogy idősebb azért, ahogy gondolkodik és ahogy beszél. Később kiderült, hogy csak 2 hónappal idősebb nálam, aminek egyébként örültem. Végre egy fiú, aki normálisan tud gondolkodni, felnőtt módjára és elég talpra esett is. Ami a legjobban tetszik benne az az, ahogy a problémákat kezelni tudja és, hogy jó ötletei vannak és okos ;)
Kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk és, hogy hasonló az érdeklődési körünk is.
Vele tudok angolul filmet nézni!! :D
It is so important~
Nagyon örülök neki.
A környezetemben is mindenki azt mondta, hogy látszik, hogy jobban érzem magam és, hogy kicsit összeszedettebb is vagyok.
(Ez ellen vannak ellenérveim, de felőlem okés ;)) A barátaim kifejezetten örültek a döntésemnek /szakítással kapcsolatban/ és a rokonaim is. Én meg...repkedek ~
Nagyon örülök, hogy mondtam neki jöjjön le ő is ns-re.
Az összeköltözéssel kapcsolatban... ugyebár ott is az volt a cél, hogy az akkori barátommal majd összeköltözök a kis házba, ami náluk van, de ő annak az érdekében sem volt hajlandó kb semmit tenni. Iszonyú lusta egy ember. Kaptam egy lehetőséget az egyik barátnőmtől, Ritától, hogy hozzá költözhetek, amíg Ő nem lesz otthon egy évig és felesben fizetném a barátommal a költségeket a lakásra, de ez most így offnak tűnik. Bár
Dáviddal még megbeszélhetem, mert Ő is szeretne elköltözni..most munkát is keres.
Nagyon szeretnék elköltözni itthonról még mindig.
Tomi mellett felszedtem magamra 10 kiló felesleget, ami eléggé meglátszott rajtam, de szerencsére sikerült leadnom már majdnem az egészet, még mindig az utolsó 2 kilóval küzdök, bár az az igazság, hogy inkább a centik számítanak nálam most a modellkedés miatt. Lement a csípőmből is 8 centi, úgyhogy tök jó. Bár újítani kellene a ruhatáramon.
Akkor eszem főleg, ha nagyon magam alatt vagyok..most meg sokszor rám kell szólni, hogy egyek, mert vagy nem veszem észre, hogy éhes vagyok vagy nem annyira érdekel. Amúgy sem ehetek sokat..
MunkaMunkaMunka
Egész héten dolgozom most is...5 nap egyhuzamban kb minden héten és 1 nap pihenő...ma volt nagy pofára esés, mikor elszámoltam magam és úgy mentem be, hogy
de jó! 6 óra munka hamar elmegy, de közben rájöttem, hogy valójában 8 órát fogok dolgozni ma. De végülis egész megszoktam az Árkádot és annyira nem esik nehezemre bemenni, mert már nem szemétkednek velem (
annyira). Jövőhétre viszont megírom az önéletrajzom és, ha minden jól megy tudok majd dolgozni egy utazási irodában főállásban vagy hostesskedek. Ahhoz is kellene egy szabad nap, hogy intézkedni tudjak. vrááá
miért nem hosszabb egy nap? Bár az sem lenne elég nekem.
Annyi mindent szeretnék csinálni, de annyira kevés az időm, mert dolgoznom kell, hogy pénzem legyen a 'muszáj' dolgokra..(számla, tartozások, teló javítása, kaja, ruha, stb...) Tulajdonképen minden muszáj, mert mindent én veszek magamnak. És ebben a nyaralás még benne sincs.
Nem könnyű, de meg tudom csinálni, ha már eddig kihúztam.
Ha már a kihúzásnál tartunk. Már egyre kevesebbszer jut eszembe a halál, sőt nem is gondolok rá (nagyon ritkán..ha nagyon magamba zuhanok) és a vagdosást is abbahagytam...még látszik egy-két helyen, de valahogy próbálom eltüntetni a nyomokat..elvileg van egy krém, ami segít. Néha még úgy bántanám magam, fogalmam sincs miért, de ha rossz a kedvem mindig erős a kísértés..de valahogy visszafogom már magam nagy szenvedések közepette. inkább a hajam tépem...az nem látszik meg később. Lehet, hogy túlságosan hozzá szoktam a fájdalomhoz.
Utoljára áprilisban volt egy öngyilkossági kísérletem...ebben az évben azt hiszem elég sok volt, de az volt az utolsó. Reméljük.
Elszeretnék menni megint hangterápiára vagy szeretnék valamit csinálni, ami segít feloldani bennem a dolgokat, amik blokkolva vannak, hogy könnyebb legyen túllépnem a múlton és végre lezárni azt.
Sok mindenen tudok még rágódni, tudom, hogy nem jó, de már legalább, ha társaságban vagyok jobban érzem magam és elterelem a figyelmem..ezért sem szeretek egyedül lenni itthon. Nem tudom ma is hogy fogok aludni. Sokszor azt érzem, hogy túl sok dolog van a fejemben és nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel...ha kérdeznek, hogy mi bajom arra is csak annyit tudok mondani, hogy minden vagy semmi...vagy, hogy nem tudom...utálom ezt az érzést.
Igazából egy pozitív bejegyzést szerettem volna írni, nem tudom mennyire értem el a célom, de,
ami késik nem múlik.
És most már tényleg próbálom magam rávenni arra, hogy minimum egyszer írjak egy bejegyzést havonta.
Szeretek írni, de sajnos látszik, hogy eléggé össze vagyok zavarodva az élettel kapcsolatban.
Ezen próbálok javítani.
A jövőre meg inkább nem is gondolok előre sokkal. Felesleges és idegesítő.
